2017. november 13-án hétfőn a 6.b osztály a Magyar nyelv napja alkalmából ellátogatott a Debreceni Művelődési  Központba. Osztályunk először közös versmondáson vett részt, ahol Arany János: A vigasztaló című versének részletét mondtuk el. Majd egy kiállítóteremben népi ruhákat, gyerekjátékokat, tarisznyákat, népi hímzéseket, díszeket néztünk meg.

Ezután leültünk egy asztalhoz, amin papírlevelek, tollak és versek hevertek. Fel kellett írni kedvenc versünk részletét, majd ki kellett ragasztanunk egy paravánon lévő fára. A következő teremben három asztal állt: az egyikből megadott szavakból kellett verset írni, a másodikon iniciálékat lehetett díszíteni, a harmadik asztalnál nyelvi fejtörőket és rejtvényeket kellett megoldanunk. Végül az Alföldi Nyomda Gutenberg-présével megnézhettük a nyomtatást.

Nagyon jól éreztük magunkat!                                  

Kovács Luca 6.b osztályos tanuló