A 6.c osztály vendége osztálytársunk édesapja, Vágner Gyula, cukrász volt, aki hatalmas letakart dobozokkal érkezett.

Egy-kettőre előkerültek az eszközök: robotgép, habverő, kések, habzsákok, majd a tejszín, kakaópor, vanília cukor, kristálycukor. Végül három hatalmas piskótalap. Ekkor már tudtuk, hogy mi leszünk a nap vendégei.

        

Gyula bácsi elmondta, hogy gyerekkorában sokat sürgölődött a konyhában, segített az édesanyjának sütni és főzni. Édesszájú volt, és szívesen kóstolgatta a készülő ételeket, krémeket. Akkor dőlt el, hogy milyen pályát válasszon. Ma a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola képez cukrászokat.

        

Az osztály tudta, hogy milyen alapanyagok szükségesek a piskóta elkészítéséhez. Ami ment elméletben, az kevésbé ment a gyakorlatban. A csokikrém egyenletes elosztásával még Balázsnak is meggyűlt a baja, aki cukrásznak készül. A díszítés meg kicsit kajlára sikerült, pedig sokan beleadtunk apait-anyait. A torta tetejére a 6.c felirat került.

Az óra fénypontja a torta elfogyasztása volt. Egy morzsa sem maradt, csak az élmény.